3. A tartózkodó/ csendes másképpen nevezve visszahúzódó
· Nem nyilvánítják ki a véleményüket még akkor sem, ha megkérdezzük őket. Ne higgyük azonban, hogy ez azt jelenti, nincs saját véleményük.
· Ha forszírozzuk őket, diplomatikus megállapításokat tesznek. Ez még akkor is azt a látszatot keltheti, hogy nem értenek egyet, ha nem így van.
· A megbeszéléseket csendesen ülik végig, érdemben nem járulnak hozzá a megbeszélés menetéhez.
· Ez bizonytalanságot szülhet: figyelmen kívül hagyják a többiek véleményét? Unatkoznak? Vagy nem akarják másokkal megosztani ismereteiket? Nem. Csak ők azok, akik háttérben-csendben figyelnek. A hallgatásuk lehet szándékos is, ez esetben mások szemében passzív viselkedésnek számít.
Ők azok az emberek, akikre tényleg figyelmet kell fordítani, mivel közülük kerülnek ki a legjobb szakemberek, ötletgazdák, ha szeretik azt, amit csinálnak akkor, szívből csinálják a tudásuk ezen a szakterületen nagy, mivel önképzéssel fejlesztik magukat, azonban ezt nem kiabálják ki, csendben a háttérben maradnak.
Ha ilyen ember típussal találkozunk, akkor érdemes rájuk figyelni, ösztönözni, önbizalmukat erősíteni, dicsérni és előtérbe helyezni munkájukat.
Hogyan kezelhetjük őket?
· Figyeljünk oda rájuk.
· Lehet, hogy úgy érzik, nem kapják meg azt a figyelmet, amit megérdemelnének.
· Kerüljük az olyan kérdéseket, melyekre egyértelmű igen vagy nem a válasz. Nyílt kérdésekre törekedjünk. A hogyan és a miért kezdetű kérdések ösztönözhetik őket.
· Figyeljünk rá, hogy testbeszédünk bátorító legyen. Fejünket hajtsuk kissé előre, szemöldökünket kissé húzzuk fel. E gesztusok mind várakozást fejeznek ki.
· Ne mi törjük meg a kínos csendeket, ugyanis ez segíthet kibillenteni őket. Inkább tegyünk fel kérdéseket arra vonatkozóan, hogy egyetért-e azzal, amiről az előbbiekben szó volt.
· Utaljunk rá, hogy közlékenyebb is lehetne: „Úgy látom, zavarban, vagy…” Provokáljuk őket, hogy legyenek érzelmi megnyilvánulásaik.
· A megbeszéléseken mondjuk ki, hogy mindenki közreműködésére számítunk. Például kérdezzünk körbe az asztal körül, hogy kinek mi a véleménye. Ha nem töri meg senki a csendet, csak mosolyogjunk. A metsző pillantások, összehúzott szemöldökök és vállvonogatások ellenére is.
· Mondjuk el, hogy mindenki véleménye fontos számunkra. Ha valaki elkezd beszélni, ne szakítsuk félbe, és ne tereljük el a szót. Bátorítsuk őket véleményük kifejtésére. Mutassuk ki, hogy számítunk rájuk.
4. A túlságosan kedves másképpen nyájaskodó.
· Mindig készek mosolyogni, figyelmesek, és mindenkinek a kedvében akarnak járni.
· Sok mindent ígérnek, és önként felajánlják segítségüket. De ne bízzunk túlságosan abban, hogy ígéreteiket be is tartják.
· Lehet, hogy mindenkinek hasonlókat ígérnek. Nem gondolják végig a következményeit annak, ha túl sok feladatot vállalnak, vagy túl sok kollégájuknak ígérnek segítséget.
· Azt mondják, amit hallani akarunk. Ez kezdetben hízelgő, de később már megkérdőjelezzük szavahihetőségüket.
Ők azok az emberek, akiket röviden spiclinek nevezünk. Élősködőek, kétszínűek, mindig mások hátán kapaszkodnak, fen a ranglétrán. Mindig az mellé csatlakoznak, akikből hasznot húzhatnak.
Hogyan kezelhetjük őket?
· Ne hozzuk nyilvánosan kellemetlen helyzetbe őket azzal, hogy emlékeztetjük be nem tartott ígéreteikre. Azért olyan könnyen meggyőzhetőek, mert rettegnek a konfliktusoktól.
· Ha megmondjuk nekik a magunkét, csak azt érjük el, hogy még kedvesebbek lesznek.
· Ha a véleményét kérdezzük valamiről, kérjük meg, hogy sorolja fel az érveit.
· Próbáljunk meg rájönni, hogy miért igyekszik egyetérteni velünk.
· Ha túl könnyen létrejött az egyetértést, kérjük meg, hogy a megállapodást rögzítsük írásban, hisz mindkettőtöknek fontos a megállapodás betartása.
· Ha csalódást okoznak, kérdezzük meg, ezután mit fognak másképpen csinálni. Ez ösztönzően hathat rájuk, és segíthet nekik változtatni, ahelyett hogy a friss hibán rágódnának.